Simon László "Az éhség tekintete" című művében a mezőgazdaság és az élelmiszertermelés aktuális kihívásait elemzi. A szerző mélyrehatóan foglalkozik az éhség problémájával, amely nem csupán fizikai szükséglet, hanem szociális és gazdasági kérdések összefo
Simon László Gemenc szomszédságában, Bátaszéken él. Éveken keresztül verseny-akváriumok készítése volt a hobbija, amikkel japán világversenyeken indult.
Egy igazán lenyűgöző akváriumfotó elkészítéséhez elengedhetetlen, hogy mélyreható ismeretekkel rendelkezzen az ember. Éppen ezért beiratkozott egy fotós tanfolyamra, ahol a természetfotózás rejtelmeivel ismerkedett meg. A Gemenci erdő varázslatos tájain, a gyakorlati oktatások során, fokozatosan elsajátította a műfaj minden fortélyát. Itt találta meg igazán a szenvedélyét, és itt indult el számára az a kreatív út, amely teljesen megváltoztatta a világra való rálátását. Szenvedélyes fotográfusként ma már úgy tekint vissza erre az időszakra, mint egy mérföldkőre, amely nemcsak a technikai tudását, hanem a természet iránti érzékenységét is gazdagította.
Azelőtt százszor elmentem egy klassz pillanat mellett, viszont amióta fotózom, sokkal több rezdülés megérint." Lászlót sokféle téma érdekli. Tájképeket vagy madarakat ugyanolyan szívesen fotóz, de azért szívéhez legközelebb Gemenc miatt a nagyvad fotózása áll. Igazi specialista! Minderről így fogalmaz: "Az egyik legszebb dolog egy egész éven át nyomon követni az életüket, viselkedésüket, vagy éppen az agancsok fejlődését. Hihetetlen élmény akár több éven át figyelemmel kísérni egy-egy szép bikát."
László a következőképpen mesélte el a kép történetét: „Az újévi fotózás már hagyomány számomra, így hát idén is nekiláttam, miután elérkezett a szilveszter estéje. A reggel fagyos volt, és izgalommal vártam, hogy a tisztásra szarvasok érkezzenek. Néhány perc elteltével azonban valami mozgást észleltem a távolban. Az állat még messze volt, a vadföld túlsó szegletében. Amikor a fényképezőgép keresőjébe néztem, döbbenten tapasztaltam, hogy egy aranysakál közeledett. Igazi öröm volt látni, hiszen ez a ragadozó rendkívül óvatos, nappal pedig ritkán mutatkozik. Az állat láthatóan élelmet keresett, folyamatosan pásztázva a környezetét. Közelíteni nem akart hozzám, így egy kis trükkhöz folyamodtam, hogy elcsípjem a tökéletes pillanatot.”
Akkor már észrevette az álcaruha színeinek éles ellentétét, és a híres bizalmatlansága felülmúlta a kíváncsiságát. Miután elkészített egy lenyűgöző sorozatfotót, még egyszer hátranézett, majd eltűnt az erdő mélyébe.
