Itt az MNB legújabb kamatdöntése!


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa döntésével változatlanul 6,5%-on tartotta az alapkamatot. Ez a lépés nem volt meglepetés, hiszen a kamatszint már tavaly szeptember óta stabilan áll. A figyelem most arra irányul, hogy a jegybank kommunikációja hogyan alakul, miután a kormány kamatcsökkentést sürgetett. A délután érkező közlemény és Varga Mihály elnök sajtótájékoztatója választ adhat erre a fontos kérdésre.

Az elemzők előzetesen számítottak arra, hogy nem változik a 6,5%-os kamatszint, hiszen az infláció szeptemberben is a jegybanki célsáv (3 plusz mínusz 1 százalékpont) felett alakult. A szakértők szerint legkorábban az év utolsó hónapjaiban lehet 4 százalék alatt az áremelkedési ütem, 2026 elején pedig akár 3 százalék alatti infláció is jöhet.

A legfrissebb döntés eredményeként immár 13 hónapja változatlan az alapkamat, ezzel pedig 2016 óta a második leghosszabb stabil időszakot éljük meg.

Igazán szenzációs hír lenne, ha a jegybank változtatna a kamatszintjén. Még úgy is, hogy néhány héttel ezelőtt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter világosan jelezte a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján, hogy szerinte elérkezhetett a kamatcsökkentés pillanata.

A fő kérdés most az, reagál-e bármit az MNB a kormány felől érkező nyomásra. Az utóbbi hetek megszólalásaiban visszautasították a kamatcsökkentésre vonatkozó nyomást, kiemelték, a hiteles és szigorú monetáris politika szükségességét. A már említett konferencián Kurali Zoltán alelnök arról beszélt, hogy, ha az árrésstopokat is belekalkuláljuk az inflációs kilátásokba, akkor jelenleg a magyar reálkamat nem magasabb, mint a régiós versenytárs Lengyelország vagy Csehország adata. Varga Mihály elnök legutóbb hétfőn parlamenti meghallgatásán hangsúlyozta a stabil forintárfolyam szükségességét, amit az óvatos monetáris politika biztosíthat. Ez kiderül majd a délután három órakor megjelenő közleményből, illetve szintén három órától sajtótájékoztatót tart Varga Mihály jegybankelnök. Látszólag az MNB-nek három lehetősége van a kommunikációt illetően:

A fentiek közül az elsőre van a legnagyobb esély, vagyis arra, hogy nem változik semmi a kommunikációban sem. Főleg úgy, hogy egy hónapja jelent meg a legfrissebb inflációs jelentés, az azóta beérkezett szeptemberi adat pedig megfelelt az MNB várakozásainak.

Related posts