Bolojan felfedte a bizonyítványát.
Ilie Bolojan nyilvánosan közzétette egyetemi diplomáit, hogy ezzel eloszlassa a tanulmányai körüli pletykákat és félreértéseket.
A közösségi média platformján a miniszterelnök kiemelte, hogy minden közzétett információ világos, hiteles és összhangban áll az adott időszak jogszabályaival.
Ahogyan Bolojan kifejtette, a középiskola befejezése után, az akkori előírások szerint, a felsőoktatásra felvett fiatalokat kilenc hónapra katonai szolgálatra hívták be. Azok számára, akik nem jutottak be az egyetemre, a kötelező sorkatonai időszak egy év és négy hónap volt. "Én még az egyetemi tanulmányaim megkezdése előtt teljesítettem a katonai szolgálatomat, ami világosan indokolja a középiskola és az egyetem között eltelt időt" – osztotta meg csütörtökön Facebookon.
Hangsúlyozta azt is: a matematika fakultás akkoriban két különálló szakképzést kínált: akik a 3 éves képzést választották lehetővé tette, hogy gimnáziumban oktassanak, akik az 5 éves képzést választották utána líceumban is taníthattak. A kormányfő a három éves egyetemi képzést végezte el, és csatolta is az diplomáiról készült fotót. "Fontosnak tartom, hogy ezek a pontosítások ismertek legyenek, hogy ne szülessenek többé olyan találgatások, amelyeket tényekkel és dokumentumokkal könnyen lehet tisztázni" - üzente.
Ilie Bolojan különben két egyetemet is végzett Temesváron. A mechanika fakultáson 9-est kapott a diplomavizsgájára az ötéves képzést követően, míg a matematika-fizika szakot 8-assal zárta.





