Zsarolóvírus támadás érte a MATLAB fejlesztőcsapatát.

A MathWorks nemrégiben bejelentette, hogy az utóbbi napokban észlelt szolgáltatáskiesések hátterében egy zsarolóvírussal végrehajtott kibertámadás áll.
Ezúttal a MathWorks, amely 1984 óta működik, és több mint 6500 munkavállalót foglalkoztat, került a figyelem középpontjába. A cég globálisan 34 képviselettel rendelkezik, azonban most egy zsarolóvírusos támadás célpontjává vált.
A MATLAB és a Simulink megoldásokat használó több mint 100 ezer szervezet a kibertámadás után azt tapasztalhatta, hogy a fejlesztőcég egyes online szolgáltatásai elérhetetlenné váltak. Így egyebek mellett a Cloud Center, a lincencközpont, valamint a MathWorks áruház is akadozott vagy teljesen használhatatlan volt. Aminek viszont nem voltak közvetlen, látható jelei, hogy a zsarolóvírus miatt belső, alkalmazottak által használt rendszereket is le kellett állítani.
"A MathWorks egy ransomware támadást detektált. Az incidenssel összefüggésben értesítettük a szövetségi bűnüldöző szerveket" - tájékoztatott a vállalat. A meglehetősen szűkszavú nyilatkozatból nem derült ki, hogy a kibertámadás mögött mely kiberbanda állt, mekkora volt a követelt váltságdíj, és hogy azt kifizette-e a cég. Ami viszont még lényegesebb, hogy egyelőre arról sincsenek információk, hogy a kibertámadás következtében történt-e adatszivárgás.
Az ügy részletes vizsgálata jelen pillanatban is zajlik.