Persze, szívesen! Íme egy egyedibb megfogalmazás: "Lángokkal és határozott kézzel | Demokratikus nézőpont" Remélem, tetszik! Ha más stílust szeretnél, csak szólj!
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/magyarorszag/tuzzel-vassal-948101/
Öreg ház bejáratánál várakozunk, az épület szerényen bújik meg a Richter Gedeon gyáróriás árnyékéban. Sokára hallják csak meg, hogy csengetünk. Nem csoda, nagy a zaj odabenn. Reggel óta szó szerint izzik a levegő a kerítés túloldalán, itt működik ugyanis hazánk utolsó vasöntő manufaktúráinak egyike. Tóth Zoltán tulajdonos fogad minket, hogy vezetésével visszarepülhessünk abba az időbe, amikor még a kézi munka volt a minőség záloga.
A füstölgő, szénszagú üzem sötét sarkában izmos, férfias alakok dolgoznak, miközben a kokszot talicskákba lapátolják. A gyár másik végében a vörösen izzó folyékony vas csodás folyamatban csorog az öntőformákba. Arcukról a verejték és a szénpor egyvelege csillog, miközben pillantásunk a hatalmas, zúgó kohóra irányul, amely a gyár szívét képezi. Ez a gépezet nem csupán monumentális mérete miatt figyelemre méltó, hanem mert egy olyan, mára már elavultnak számító, ám a modern technológiával szemben költséghatékonyabb eljárást alkalmaz, amelyet csaknem 250 évvel ezelőtt, az ipari forradalom hajnalán szabadalmaztattak. Az eljárás lényege, hogy a kokszot és a MÉH-telepről beszerzett öntvényhulladékot közösen helyezik a kúpolókemencébe, ahol a fém 1300 fok körüli hőmérsékletet elérve olvadni kezd, majd cseppként a gyűjtőedénybe folyik, ahonnan később lecsapolják.
A Tóth-manufaktúra díszöntésre specializálódott, ahol a nagyipari termelés monotonitásával szemben nem csupán a fém formázása áll a középpontban, hanem a szépség és az egyediség is kiemelt szerepet kap. A homoköntés technikáját alkalmazva olyan kis szériás és egyedi öntvénytermékek készítésére összpontosítanak, amelyek valóban megjelenítik a megrendelők elképzeléseit. A folyamat lényege, hogy a formákat különleges, finom szerkezetű homokból alakítják ki, amely precízen rögzíti a minta részleteit. Mivel minden egyes darab vagy sorozat egyedi karaktert kap, a formák elkészítése kizárólag kézi munkával, fából történik. A manufaktúra mellett működő tisztítóműhelyben a frissen kiöntött és lehűlt dísztárgyakat gondosan megtisztítják, így biztosítva, hogy az öntvények kifogástalan minőségben és esztétikai megjelenéssel kerüljenek a vevők elé.
Miután bevezettek minket a vasöntés titkos világába, Tóth Zoltán a család történetébe kalauzol el minket. Meséli, hogy nagyapja a trianoni békediktátum következtében elhagyta Székelyföldet, és az anyaországban telepedett le. Idős korára azonban úgy érezte, hogy a vasöntéshez már nem tudja megújítani a szaktudását, ezért egy vágóhídon keresett magának munkát. Ugyanakkor rendkívül fontosnak tartotta, hogy eredeti mestersége ne vesszen el, így tudását átadta fiának, aki 1961-ben Kőbányán saját műhelyt alapított. A mesterség pedig újra apáról fiúra szállt. Tóth Zoltán esztergályos végzettséggel rendelkezik, és a vasöntéssel csak akkor kezdett el foglalkozni, amikor édesapja megbetegedett, így helyettesítenie kellett őt. Kezdetben nem vonzotta a vasöntés világa, de hamarosan beleszeretett a mesterségbe, és mára szenvedélyesen ragaszkodik hozzá. Különösen fájdalmas számára, hogy a szakma és a műhely jövője mostanra kilátástalanná vált. Bár a fia örökölné a tudást, és a díszöntvények iránti kereslet is magas, a munkaerőhiány miatt a folytatás reménytelenné válik. Amikor Tóth Zoltán pályafutását kezdte, számos szakmabeli vállalkozó működött a területen. Még a 90-es években is több mint egy tucat kis öntöde üzemelt Budapesten, amelyek például csapágyházakkal látták el az országot. Azonban a rendszerváltás mindent megváltoztatott.
Évtizedekkel ezelőtt megszüntették a szakmunkásképzést, és ma már csak lepkehálóval tudom "fogni" a kétkezi munkásokat. A kollégáimat mind saját kezemmel tanítottam be, és van közöttük olyan is, aki már a 90-es évek óta velünk dolgozik. Szerencsére egy igazán remek csapatot alkotunk. A fiúk hűsége és szorgalma nélkül ez a vállalat nem működhetne ilyen zökkenőmentesen.
Sokan manapság elavultnak vélik azt a módszert, amellyel a manufaktúra dolgozik, és azt állítják, hogy ennek egészségi kockázatai vannak. Azonban a munkahelyen dolgozók ezzel ellentmondanak. Tóth Zoltán, aki már túllépett a hetvenedik életévén, még sosem szedett gyógyszert, és ahogy ő fogalmaz, az évek során mindössze egy maroknyi táppénzes papírt kellett kiállítania.
Az ország számos pontján fellelhetők Tóth Zoltánék kivételes alkotásai, amelyek mindennapjaink szerves részét képezik. Kandeláberek, padok, pollerek – azaz útterelő oszlopok – és faveremrácsok; csupán néhány példa arra, ami mellett nap mint nap elhaladunk, gyakran anélkül, hogy tudatában lennénk, kinek a mesteri keze formálta ezeket az elemeket. Az alkotó rendkívül szerény, sosem hirdeti a nevét a munkáin, de amikor beszél az elmúlt évek megbízásairól, büszkén osztja meg velünk azokat a történeteket, amelyek a városok és közterek szebbé tételéről szólnak.
Örömmel tapasztalom, hogy országszerte egyre több régi épület nyeri vissza eredeti szépségét, és külön öröm számomra, hogy ezekben a rekonstrukciós projektekben magam is részt vehettek. Én készítettem a Nyugati pályaudvar és az Eiffel-palota öntöttvas elemeit, a Parlament díszkorlátait és kandelábereit, valamint a Lánchíd és a Várkert Bazár ötven tonnás díszöntvényeit. Persze nemcsak ilyen jellegű feladatokkal foglalkozom. Nemrég például háromszáz sorompósúlyt gyártottak le velem a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztéséhez. Érdekes, hogy a kínaiak számára a sorompó fogalma ismeretlen, hiszen náluk a vonatok vagy a föld felett, vagy a föld alatt közlekednek.
A műhely raktárában olyan különlegességek várnak felfedezésre, amelyek valódi ritkaságok. Egyik formaszekrényben például Gábor Áron híres rézágyújának vasváltozata pihen, amely hamarosan egy hagyományőrző csoport tulajdonába kerül. Mellette egy hatalmas teknőben díszmarkolatok várják sorsukat, hogy amerikai kardok díszítésére kerüljenek. Kicsit arrébb öntöttvas díszek hevernek a padlón, melyeket egy hölgy rendelt meg. Ő éppen egy gótikus stílusú palotát épít, és a hatalmas kőoszlopokat e különleges elemekkel kívánja még vonzóbbá tenni.
Tóth Zoltán véleménye szerint a vasöntőmesterség olyan hivatás, amely egy életen át tartó tanulást igényel, hiszen mindig van lehetőség a fejlődésre és a tökéletesítésre. A mester nap mint nap új megoldásokat talál ki, kreatív ötletei közül sok már elterjedt és széles körben alkalmazott. Például, az ő innovatív megoldása egy olyan rendszer, amely hatékonyan gátolja meg, hogy az utcai padokat hajléktalanok fekvőhelyként használják.
