Felfedeztük az "ázsiai unikornis" genomját, ami új reményt adhat a faj megmentésére a kihalás széléről, ha még nem késő a beavatkozásra.
Tudósoknak sikerült dekódolniuk a világ egyik legeldugottabb állatfajának, az "ázsiai unikornisként" ismert szaolának, más néven a vietnámi antilopnak a genomját. Ez a különleges faj több mint egy évtizede nem bukkant fel a természetben, és a legfrissebb genetikai vizsgálatok új reményt kínálnak arra, hogy megakadályozhatjuk a kihalásának elkerülhetetlennek tűnő sorsát - habár lehet, hogy már túl késő.
A szaola (Pseudoryx nghetinhensis) egy különleges párosujjú patás, amely kizárólag Vietnám és Laosz hegyvidéki erdeiben található meg. Ez a rejtélyes állat hosszú, egyenes szarvakkal büszkélkedik, míg arcát jellegzetes fehér foltok díszítik, amelyek még inkább kiemelik egyedi megjelenését. A szaola rendkívül ritka és nehezen észlelhető, így igazi kincse a régió biodiverzitásának.
Az ázsiai egyszarvú elnevezése nem csupán a szarvai különlegességére utal, hanem inkább arra a rendkívüli ritkaságra, amely körülveszi ezt a lenyűgöző lényt. 1993-ig a tudományos közösség számára ismeretlen volt, és a szakértőknek eddig még nem volt lehetőségük arra, hogy megfigyeljék az élő példányokat a természetes élőhelyükön. A helyi lakosok ugyanakkor néhány tucat példányt sikeresen befogtak, de sajnos ezek az értékes állatok hamarosan elpusztultak, így továbbra is rejtély övezi őket.
A szaolát a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) kritikus veszélyben lévő állatfajnak tekinti, becsült populációja ötven és néhány száz között mozog. Mivel azonban az utolsó megerősített észlelés egy 2013-as kameracsapda-fotó volt, meglehet, hogy időközben kihalt.
Egy nemzetközi tudóscsoport most először rekonstruálta a szaola genomját, bőr-, haj-, csont- és egyéb szövetminták felhasználásával. Az eredmények alapján elkészítettek egy referencia genomot, és 26 egyed szekvenciáját is elemezték – mindezt a Cell folyóiratban publikálták. Ez a felfedezés reményteljes kilátásokat nyújthat a szaola fajának fennmaradására nézve. Ugyanakkor aggasztó, hogy a szaola genetikai sokfélesége az utolsó jégkorszak óta folyamatosan csökken, és a kutatók becslése szerint az elmúlt 10 ezer évben egyszerre legfeljebb ötezer egyed élhetett a Földön.
Úgy tűnik, hogy két eltérő genetikai háttérrel rendelkező populáció létezik: az északi és a déli. Bár mindkét csoport genetikai sokfélesége az idő múlásával csökkent, különböző genetikai szegmenseket veszítettek el, amelyek talán kulcsszerepet játszanak a jövőbeli helyreállításukban.
"Meghökkentett minket, hogy a szaola két különböző populációra tagozódik, amelyek között jelentős genetikai különbségek figyelhetők meg. Ez a kettéválás körülbelül 5000 és 20 000 évvel ezelőtt következett be" - nyilatkozza Genís Garcia Erill, a dániai Koppenhágai Egyetem biológusa. Hozzáteszi, hogy az egyik populációban elveszett genetikai variáció a másik populációval való keveredés során kompenzálhatja a hiányosságokat, ezáltal elősegítve a faj genetikai sokszínűségét.
Amennyiben sikerül legalább egy tucat szaolát összegyűjtenünk – ideális esetben mindkét populációból –, úgy a modellezéseink alapján a fajnak reális esélye nyílna a hosszú távú fennmaradásra. Azonban be kell látnunk, hogy ez nem lesz egyszerű feladat, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy több mint egy évtizede nem találkoztak egyetlen példánnyal sem.
