Szolnokon megkezdődött Magyarország legnagyobb energiatároló rendszerének építése, amely mérföldkőnek számít a hazai energiapolitikában. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb információkat a projektről.
A létesítmény felszereléseit ezen a héten több mint harminc teherautó juttatta el a helyszínre.
2024-ben Magyarország új fejezetet nyitott a villamosenergia-hálózat terhelhetőségének javítása és rugalmasságának növelése érdekében. A zöldenergia kihasználásának elősegítése érdekében bevezetett intézkedések részeként a hálózati integrált energiatárolást támogató program keretében már tavaly megfogalmazódtak a támogatási döntések. Az állam 33 milliárd forintos hozzájárulásának révén 13 helyszínen összesen 38 megawatt kapacitású tárolórendszert fognak telepíteni. A tervek szerint ezek a fejlesztések 2025 nyarára fejeződnek be. A legjelentősebb projekt keretében az átviteli rendszerirányító MAVIR 15 milliárd forintos támogatással Szolnok mellett egy 20 megawattos tárolót épít, amely a befejezést követően a legnagyobb hazai energiatároló létesítmény lesz.
A villamosenergia rendszerszintű tárolási kapacitásának bővítését segítő másik pályázat 62 milliárd forintos keretösszeggel idén februárban nyílt meg. A támogatói döntések alapján mintegy félszáz ipari energiatároló létesülhet Magyarországon. A nyertes pályázatok együttesen lefedik a kiírásban megcélzott 440 megawatt kapacitást. A támogatott vállalatoknak, szervezeteknek legkésőbb 2026 tavaszáig kell elkészülniük az új berendezések telepítésével, hálózatba kapcsolásával. A pályázat több projektjében is a szolnokit felülmúló kapacitású berendezéseket telepítenek majd.