Koszos papucsaimmal útra kelek Angliába.
Ilyen módon valósul meg egy transzcendens visszatérés a rendszerváltás után.
A Dirty Slippers legújabb négyállomásos angliai turnéja során Newcastle-ban zárta a sorozatot. Az utolsó állomásról Lobó-Szalóky Lázár, az együttes énekes-gitárosa és zeneszerzője telefonon mesélt élményeikről.
A Dirty Slippers számára Anglia nem új terep, és az angol közönség is jól ismeri a bandát. 2021 augusztusában az Abbey Road Stúdió falai között rögzítették Vársz valahol című nagylemezük angol nyelvű dalait. Ezen a lemezen található a Honest kid, amely sikerrel debütált, és több rádió is műsorára tűzte, így a csapat neve egyre ismertebbé vált. Azóta producere George Shilling lett, akivel tavaly nyáron ismét együtt dolgoztak, hogy a korábban felvett dalokat újraértelmezve, befejezzék első teljes angol nyelvű nagylemezüket az ikonikus brit stúdióban.
Múlt év elején élőben is bemutatkozott az együttes a beat hazájában, a London melletti, Guildford-ban. Akkor a Marseille zenekar turnéján vendégeskedhettek. Mondjuk, sikerrel, tudniillik meghívást kaptak több szigetországbeli fellépésre.
Ebben nyilván közrejátszott, hogy 2023. januárjában leszerződtek a glasgow-i Reaction Management-hez. A skót cég hozta ki két új videóklipjüket, a Where did the summer go-t és az On top of the world-öt.
A Reaction Management ősszel izgalmas bejelentéssel rukkolt elő: a magyar banda négyállomásos angliai koncertkörútra indul, amely London, Whitchurch, Stockton on Tees és Newcastle városait érinti. A turné múlt csütörtökön kezdődött a brit főváros szívéből. De nem csak a színpadon való fellépés várt a zenészekre; már az előző napon interjúk és fotózások sokasága várta őket, hogy megörökítsék ezt a különleges pillanatot.
A körút utolsó fellépésére vasárnap került sor Newcastle-ben, ahol a Dirty Slippers együtt muzsikált a Seasons zenekarral, varázslatos hangulatot teremtve a színpadon.
A csapat Instagram oldalán számos fotó és mindenféle érdekes infó található.
"Úgy érzem, ezzel az angliai turnéval igazán különleges módon ünnepelhettük meg a zenekar tizenötödik születésnapját - osztotta meg érzéseit Lobó-Szalóky Lázár a Newcastle-i fellépés előtt. - Gyermekkorom óta vágyom erre, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy végre megvalósult ez a turné. Londonban kezdtük, azon a legendás színpadon, ahol Amy Winehouse és a Coldplay is elindította pályafutását, igazi megtiszteltetés volt ott zenélni. Whitchurch és Stockton on Tees pedig két csodálatos angol város, ahol a közönség olyan lelkes és azonnal reagáló, hogy az egyszerűen lenyűgöző."
Az, hogy több ezer kilométerre az otthonunktól, kis klubokban, ahol 100-200 fős közönség vár ránk, felléphettünk, egy különleges élmény számunkra. Ráadásul minden egyes koncerten 30-40 lelkes rajongó énekelte velünk a dalainkat, ami zenészként igazán felemelő érzés.
Még hosszú út áll előttünk, hogy minél szélesebb körben megismertessük magunkat Angliában. Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több rádió állítja műsorra a dalainkat, és lehetőségünk nyílik újabb interjúkra is. Meggyőződésem, hogy a Reaction Management csapata kiváló kezekben tart minket, és George Shilling producer támogatása is kulcsszerepet játszik a zenei pályafutásunkban már évek óta. Úgy érzem, új szintre léptünk, és jó alapokat teremtettünk a 2025-ös év kihívásaihoz.
Ilyen volt a hangulat a színpadról nézve.
Lobó-Szalóky Lázár kifejtette, hogy a következő célkitűzésük az, hogy brit fesztiválokon találják magukat, és hogy minél több angol város klubjaiban léphessenek fel. Friss hír, hogy a menedzsment nemrég Manchesterből kedvező visszajelzést kapott.
A Where Did the Summer Go? legújabb dala szeptember végén debütált, és azóta a manchesteri Reclaim rádió heti toplistájára is feljutott.