Újabb súlyos vereséggel zárult a mérkőzés, így a fehérvári csapat továbbra is az utolsó helyen áll a tabellán.

Még mindig várat magára az első győzelem.
Fotó: Fehérvár Enthroners / Facebook
Vasárnap délután Németországban lépett pályára a Fehérvár Enthroners, akik számára nem volt könnyű feladat, hiszen a remek formában lévő Stuttgart Surge várt rájuk. A Koronázók eddig minden mérkőzésüket elveszítették, míg riválisuk hat összecsapásból négyet megnyert, így a feszültség és a kihívás fokozottan érezhető volt a találkozó előtt.
Az első negyed rendkívül ígéretesen alakult, hiszen sokáig fej fej mellett haladtak a csapatok. Ám ahogy közeledett a mérkőzés vége, a hazai együttes egy hárompontos dobással megszerezte a vezetést, így az állás 0-3-ra módosult.
A második félidőre a fehérvári védelem teljesen szétesett, ami lehetővé tette, hogy a Stuttgart már az első játékrész végére biztosítsa a győzelmét. A sötét mezes csapat egy újabb mezőnygóllal indította a második etapját, amit három touchdown követett, így az állás 0-27-re módosult.
A harmadik játékrészre már összeszedte magát az Enthroners, sikerült két touchdownt is szereznie. A németeket nem zavarta, hogy ellenfele aktívabb lett a támadószekcióban, hiszen a védelmen továbbra is aránylag könnyedén átjutottak, így az olló nem zárult a felek között, 12-48.
A záró negyed során egyik csapat sem tudott kiemelkedőt nyújtani, mindössze egy hazai touchdown született, így az eredmény végül 12-55-re alakult.
Ezzel a vereséggel az Enthroners továbbra is az utolsó helyen áll a Keleti Divízióban, míg a Stuttgart harcban van a Nyugati Divízió első helyéért.