A vajdasági magyarság helyzete a jelenlegi politikai tájképen rendkívül összetett és sokrétű. A közösség identitása és politikai érdekképviselete kulcsfontosságú tényezők, amelyek befolyásolják a helyi és regionális politikai döntéseket. A vajdasági magya

Hétről hétre figyelem, hallgatom a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének, Pásztor Bálintnak a kijelentéseit keddenként a Szabad Magyar Szó tolmácsolásában - azért, ha nem muszáj, nem ezzel kelek reggelente. Ugyanis, szépen átvéve a magyarországi sémát, nálunk is van már napindító, csakúgy, mint az anyaországban, ahol a pártelnököt faggathatják moderált körülmények között a (köz)média munkatársai.
Az elmúlt időszakban sok dolog hangzott el, többek között, hogy
November óta tartanak az egyetemista blokádok, azóta kitartóan tüntetnek a polgárok. Az anyaország iak egy része irigyli a kiállást, azt, ahogyan a nép képviseli magát, és a kitartást is. Jó látni, hogy akadnak a tömegben magyarok is - bár lassan indult be, sikerült magunkhoz térni, és már magyar felszólalók is vannak. Ugyanis, a mostani ügy nem egy kifejezetten szerb ügy, vagy horvát ügy vagy éppen magyar ügy, hanem ez mindenki ügye. Végre a mindenkibe mi magyarok is beleszámoljuk önmagunkat.
Pásztor: Nem lehet, hogy belerángatnak bennünket egy olyan küzdelembe, ami nem a mi küzdelmünk
A pártelnök egy műsorban kifejtette, hogy jelenleg olyan személyek vesznek részt a politikai életben, akiknek valójában nincs szakmai tapasztalatuk vagy kötődésük a politikához.
Ez egy igencsak merész kijelentés, tekintettel arra, hogy alig egy évvel ezelőtt mindenkit mozgósítottak a szavazásra. Minden házhoz eljutottak, minden telefonszámot felhívtak, és közösen buzdították az embereket, hogy menjenek el, és támogassák a VMSZ-t. Az a tény, hogy a politikusokat javarészt közpénzből tartjuk fenn, jogosítja fel az állampolgárokat arra, hogy aktívan részt vegyenek a politikai életben, hiszen ez is a demokrácia egyik alapvető eleme. Valószínű, hogy ha Magyarországon hamarosan választásokra kerül sor, az elnök lelkesen fogja ösztönözni a vajdasági magyarságot, hogy figyeljenek a magyar politikai eseményekre, és szavazzanak Orbán Viktorra.
Akkor most foglalkozhatunk politikával, vagy sem?
Érdemes megvizsgálni azt a retorikai eszköztárat, amivel a Vajdasági Magyar Szövetség dolgozik. A tüntetések kezdetén szinte rendszeresen elhangzott, hogy olyan eseményekbe próbálják bevonni a magyar közösséget, amelyekhez valójában nincs közünk, és amelyek nem tükrözik a mi érdekeinket.
A magyarországi politikához tehát az átlag vajdasági magyarnak van köze, de ahhoz, hogy mi folyik Szerbiában, no ahhoz nincs. De mindeközben persze a párt azon is dolgozik, hogy minél többen maradjunk itt. Hogyan? Szegregálva?
A magyartalan kifejezések kritizálása csupán megerősíti azt a nézetet, hogy egyes politikai erők a magyarság megőrzését úgy képzelik el a térségben, mintha teljesen elzárkóznánk a többségi társadalom valóságától. A vajdasági magyar közösség olyan, mint egy Joker-kártya, amit csak a választások idején húznak elő, míg más időszakokban mintha nem is léteznénk. Az adófizetés, a szavazás és a háttérbe húzódás a normánk – ha épp szükség van ránk, akkor előlépünk. De az igényekkel és a lázongással semmilyen formában nem élhetünk. Főleg pedig ne merjünk magyartalan kifejezéseket használni!
Ez olyan, mint amikor az idős, gyanakvó rokonainkkal próbálunk diskurálni, de ők csak a saját meggyőződéseik mentén haladnak, és inkább személyeskedésbe fognak. Így elkerülhetik, hogy tényleges érvekkel szembesüljenek, vagy hogy mélyebben belemerüljenek egy magyarázatba.
Vissza a normalitáshoz
A mantra már egy ideje, hogy vissza a normalitáshoz. Hol is van ez a normalitás? A cirill betűs településtábláknál? Az üres és szegényes felszereléssel, vagy éppen nem működő berendezésekkel ellátott egészségházakban? A még most sem működő szabadkai vasútállomáson? Esetleg a még mindig be nem fejezett népszínházban? A buszoztatás, szavazatvásárlás, nacionalizmus mellett? Olyan sokat emlegeti a párt a normalitás szót, hogy már komolyan érdekel:
Hogyan képzelik el a vajdaságiak mindennapjait és életvitelét? Milyen értékek, hagyományok és szokások formálják számukra a normalitást? Milyen különbségek és hasonlóságok találhatók a vajdasági emberek életében, és hogyan tükröződik ez a közösség identitásában?
Mert kétségtelenül létezik olyan anyagi erő, és van olyan befolyás, amely képes megreformálni azt a világot, amely körülvesz bennünket.
_____________________________________________________________
Fedezd fel az év legjobb lehetőségét: te pihenj, mi pedig még inkább fejlődünk!
A visszajelzések tanulmányozása során három fő tényezőt azonosítottunk, amelyek frusztrálóan hatnak a honlap használóira:
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács - a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva - évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Támogassuk egymást! Mindössze napi húsz dinárért (0,17 euró) csatlakozhatsz a Szabad Magyar Szó előfizetői közösségéhez. Ezzel nemcsak a zavaró felugró hirdetésektől szabadulsz meg, hanem hozzáférhetsz a Plusz rovatban megjelenő exkluzív cikkekhez is. Ezzel a lépéssel pedig hozzájárulsz ahhoz, hogy a Szabad Magyar Szó továbbra is a vajdasági magyar közönség kedvence maradjon, és még több helyi témát tudjunk bemutatni!
U.i. Ha a számunkra kedves előfizetők száma átlépi a kétszázat, esküszöm, még egy olvasószerkesztő app bevezetését is mérlegeljük!