Gabriela Silang: Az asszony, aki férje elvesztése után saját hadseregét alakította Gabriela Silang története a bátorságról és a vezetői képességekről szól, amely a 18. századi Fülöp-szigetekhez kötődik. Férje, Diego Silang halála után nem csupán a gyász
A 18. század közepén, amikor a női vezetők szerepe a világ számos társadalmában szinte elképzelhetetlen volt, egy fiatal filippínó nő merészen a spanyol gyarmatosítók ellen vívott szabadságharc élére lépett. Az ő bátorsága és elszántsága ma is inspirációt jelent a filippínó nők számára, akik a változásért küzdenek. Miklya Luzsányi Mónika írása.
Amikor először belemerültem Gabriela Silang történetébe, éppen Bányai Júlia honvédszázados életét tanulmányoztam. Ő a férje nevét felvéve, Sárossy Gyula néven harcolt az 1848/49-es magyar szabadságharcban, ami különösen szokatlan volt számomra. Ennek fényében még inkább meglepett, hogy közel egy évszázaddal korábban, a 18. század közepén a Fülöp-szigeteken egy nő irányította a szabadságharcot.
A Fülöp-szigeteken a nők szerepe és helyzete évszázadokon keresztül jelentősen eltért a mi valóságunktól.
A gyarmatosítás előtt a filippínó nők kiemelkedő társadalmi és politikai szerepeket töltöttek be. Jogi lehetőségeik révén ingatlanokat birtokoltak, aktívan részt vettek a kereskedelemben, és akár törzsfők vagy falufejlesztők is lehettek. Emellett spirituális vezetői pozíciókat is betölthettek, ezzel jelentős politikai befolyásra tettek szert a közösségeikben.
A családi életben is önrendelkezési joguk volt, akár el is válhattak a férjüktől.
A spanyol gyarmatosítás folyamata fokozatosan megváltoztatta a hagyományos társadalmi struktúrákat, egy európai patriarchális rendszert állítva a középpontba, ami jelentős mértékben korlátozta a nők önrendelkezési jogait. Ebben a kontextusban Gabriela Silang katonai és politikai vezetőként való szerepvállalása különösen figyelemre méltó és jelentőségteljes volt.
Gabriela Silang az 1730-as évek elején, a pontos születési dátuma ismeretlen, a filippínó Santa városában látta meg a napvilágot. Ekkoriban a filippínók már több mint kétszáz éve éltek a spanyol gyarmati uralom alatt. A gazdasági kizsákmányolás és az erőszakos hittérítés ellenére a nép ellenállása rendkívül kitartónak bizonyult. Az elnyomás időszaka alatt számos felkelést indítottak a spanyolok ellen, amelyek mélyen gyökereztek a nép bátorságában és elszántságában. A katolikus hit térhódítása sem volt maradéktalanul sikeres: a filippínók szívében és lelkében erősen megmaradtak ősi hagyományaik és vallásuk.
Gabriela szüleinek házassága remek példája a kultúrák találkozásának, hiszen apja spanyol származású keresztény volt, míg édesanyja a hagyományos törzsi hit követője. Az efféle vegyes házasságok a Fülöp-szigeteken nem voltak ritkák abban az időszakban. Gabriela gyermekkora során édesanyja útmutatása révén megismerte a filippínó nép ősi kultúráját, hagyományait és vallási szokásait, míg tanulmányait egy városi kolostor falai között végezte. Lelkivezetője, aki fogadott lányaként bánt vele, különösen szerette ezt az okos, de néha zabolátlan kislányt. Egy legenda szerint már fiatalon mély empátiával viseltetett a szegények iránt, és egyszer egy értékes nyakláncot ajándékozott egy rászoruló asszonynak, akit a templomudvarban talált.
Gabrielát az apja 20 éves korában feleségül adta egy gazdag kereskedőhöz, aki jóval idősebb volt nála. Házasságuk nem tartott sokáig: a férfi néhány hónap múlva meghalt, nagy vagyont hagyva Gabrielára. Természetesen sokan pályáztak a gazdag és fiatal özvegy kezére. Végül a szerelem döntött: Gabriela megismerte Diego Silangot. Ám ez nemcsak az érzelmek játéka volt, hiszen a férfival hasonlóan gondolkodtak népük sorsáról is.
Silang okos, tanult ember volt, jól átlátta azokat a gazdasági és politikai manipulációkat, amelyekkel a spanyolok nyomorban tartották a filippínókat. A római katolikus egyház megbízottjaként titkári és futári feladatokat látott el, így bejárta az országot, és közvetlen tapasztalatokat szerzett a szegény parasztok életéről is. Manilában a legmagasabb egyházi és politikai körökben mozgott, gyakran személyesen is tanúja volt a spanyol kormány és az egyház visszaéléseinek. Gyakorlatias politikusként nemcsak álmodott arról, hogy felszabadítja a népét, hanem tudatosan kiépítette politikai kapcsolatait Manilában és vidéken egyaránt. A szabad filippínó nép víziója mélyen megérintette Gabrielát is - a kezdetektől segítette párját a céljai megvalósításában.
1757-ben kötöttek házasságot, de csak 1762-re érezték úgy, hogy eljött az idő a szabadságharc megkezdésére. A hétéves háború (1756-1763) alatt a spanyolok Franciaország mellett álltak, így a britek 1762-ben sikeresen elfoglalták Manilát. Mindazonáltal a vidéki területek továbbra is a régi gyarmatosítók fennhatósága alatt maradtak, noha a spanyolok hatalma itt is gyengülni kezdett. A spanyolokat teljesen lekötötte a britekkel vívott háború, miközben a britek gazdasági engedményekkel próbálták a gyarmatosított népeket a maguk oldalára állítani. Diego és Gabriela Silang úgy érezték, hogy itt az ideje fellépni a szabadságért.
Elsőként saját pátriájuk, Ilocos felszabadítását tűzték ki célul, amelynek legnagyobb városa, Vigan jelentős kül- és belkereskedelmi központ volt. Diego Silang jól tudta, hogy népe nemcsak a spanyolokat, hanem a helyi előkelőket is gyűlölte, akiket principálisoknak (spanyolul: principales) neveztek. Ez a bennszülött vezetőréteg a spanyol gyarmati rendszerrel együttműködve jelentős politikai és gazdasági hatalomra tett szert. A gyarmati adminisztráció nagyrészt rájuk támaszkodott, ami presztízsüket és befolyásukat tovább növelte. Az adószedés és más igazgatási feladatok során gyakran előfordultak visszaélések: sokan több adót szedtek be a kelleténél, vagy saját javukra éltek vissza pozíciójukkal. A népharag emiatt rájuk is irányult, sokan a filippínó nép árulóit látták bennük. Nem csoda hát, hogy Diego Silang a principálisok hatalmának megtörését tűzte zászlajára.
A kutatók állítása szerint Gabriela Silang már a forradalom korai szakaszától fogva jelentős szerepet játszott a stratégia kidolgozásában és megvalósításában, mivel alaposan ismerte a filippínó nép hagyományos életformáját.
A tervezett elképzelésük az volt, hogy a spanyol hódítók és az őket támogató principálisok oligarchikus hatalmának megszüntetése érdekében az ilocano nép vezetőinek adják át a politikai és gazdasági irányítást. Az elképzelésük középpontjában a hagyományos falusi közösségi rendszer újjáélesztése állt, amely több szempontból is figyelemre méltó volt. Egyrészt azt feltételezte, hogy a helyi közösségek képesek saját maguk irányítani politikai és gazdasági ügyeiket. Másrészt, mivel ők maguk is a bennszülött elithez tartoztak, saját társadalmi csoportjuk ellen léptek fel, amikor meg akarták dönteni a principálisok hatalmát.
Az ilocano közösséget erőteljesen ösztönözte az önrendelkezés visszaszerzésének vágya, amely egyre több embert vonzott Diego és Gabriela Silang forradalmi mozgalmához. A brit hatalom is érdekeltté vált a felkelés támogatásában, saját politikai céljaik érdekében. A döntő összecsapásra Cabugao városánál került sor, ahol a forradalmárok nem sokkal később sikeresen kiszorították a spanyol katonákat Viganból. Brit védnökség alatt Diego Silang átvette a város irányítását, mint főkapitány és kormányzó. 1762. december 14-én kikiáltotta az Ilocos régió függetlenségét, ezzel megalapítva a helyi önkormányzatot.
Természetesen ezt az ellenfeleik sem nézték tétlenül. Ám nem szemtől szemben, fegyveres erővel támadtak, hanem orgyilkosokat küldtek a Silang házaspár ellen - mégpedig Diego két közeli barátját, Miguel Vicost és Pedro Becbecet bérelték fel. 1763. május 28-án Diego Silangot saját otthonában ölték meg, Gabriela azonban el tudott menekülni.
Diego Silang meggyilkolása után úgy tűnt, hogy a szabadságharc lendülete megtorpant - sőt, az angolok is visszahúzódtak a felkelés támogatásából. Ekkor lépett színre Gabriela, aki bátran átvette a vezető szerepet. Férje tragikus halála után határozott esküt tett, hogy megbosszulja a gyilkosságot, de a motivációja messze túlmutatott a puszta megtorlás vágyán: folytatni akarta azt a felszabadító küzdelmet, amelyet Diegóval közösen indítottak el. Gabriela elkötelezett szelleme és eltökéltsége újra fellobbantotta a szabadságért vívott harcot, és új reményt adott a nép számára.
Gabriela Silang átvette a katonai irányítást, miután visszavonult édesanyja szülővárosába, Abrába. Itt kezdett el csapatokat toborozni, és hamarosan nyilvánvalóvá vált kivételes vezetői tehetsége. Képes volt egyesíteni a különböző törzsi közösségeket, valamint a megmaradt ilocano erőket, így hadserege gyorsan 2000 főre nőtt. Ambiciózus terveket szőtt Vigan visszafoglalására, és stratégiai támadásokra készült.
A spanyol hadsereg 6000 fős túlerejével szemben a forradalmi erők kénytelenek voltak visszavonulni az Abra hegységébe, ahol Gabriela Silang újjászervezte csapatait. Számos összecsapásra került sor a spanyolokkal, de végül 1763 szeptemberében Gabriela és bajtársai fogságba estek. Vigan városába szállították őket, ahol a kivégzés előtt Gabriela kénytelen volt végignézni, ahogy több száz híve megkorbácsolását és legközelebbi parancsnokainak felakasztását végrehajtják. Halála után a helyét titokban tartották, így sírja máig ismeretlen.
Bár Silang férje halálát követően csupán néhány hónapig irányította a szabadságharcot, élete és elkötelezettsége valódi példaképpé emelte őt. Ő volt az első filippínó nő, aki fegyveres ellenállást vezetett a gyarmatosítók ellen, és mindezt úgy tette, hogy képes volt összefogni a különböző kulturális közösségeket, átlépve a törzsi és társadalmi korlátokat. Silang bátorsága és vezetői képességei révén nem csupán harcos, hanem egy olyan szimbólum is lett, aki megmutatta, hogy a változás lehetséges, ha a közösség összefog.
Történeti személyisége idővel szimbólummá nemesedett. A Fülöp-szigeteken Gabriela Silang neve mára szorosan összefonódott a női jogokért küzdő mozgalmakkal. A GABRIELA nevű ernyőszervezet 1984-ben alakult meg, kifejezetten az ő örökségére építve identitását - céljuk a nők jogainak védelme és a társadalmi igazságosság előmozdítása.
Gabriela Silang alakja mélyen beépült a filippínó kulturális emlékezetbe is. Ikonikus szobra - amely lóháton, karddal ábrázolja - Manilában, a fővárosban áll. Története számos versben, dalban és drámában elevenedik meg, és a nemzeti mitológia egyik központi alakjává vált.
