Jelenleg még nem sikerült kellőképpen mozgósítani a magyar választókat Romániában.

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) legfrissebb adatai alapján vasárnap 15 óráig 5 828 028 választópolgár, a választói névjegyzékben szereplők 32,4%-a már leadta szavazatát a romániai elnökválasztás első körében.
A 15 óráig szavazatukat leadó választók közül összesen 5 138 275-en (28,56%-os részvételi arány) vettek részt az országban, míg 689 753-an a külföldi szavazóhelyiségekben adták le voksukat. A külföldi urnák péntek reggel 7 órakor nyíltak meg helyi idő szerint, és romániai idő szerint vasárnap 21 órakor zárják be kapuikat.
Az adatokról beszámoló maszol.ro összeszedte a részvételi arányszámban kiemelkedő megyék listáját.
Magas volt a részvételi arány a következő megyékben:
A legkevesebben a következő megyékben mentek el szavazni:
Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség szóvivője, kora délután hangsúlyozta, hogy az erdélyi megyék, ahol jelentős magyar közösségek élnek, sajnos messze elmaradnak az országos részvételi arányoktól.
A lap beszámolt arról is, hogy a VotCorect Koalíció vasárnap délig már több mint száz bejelentést regisztrált. A panaszok többsége a kampánycsend megsértésével, a lepecsételt szavazólapok nyilvánosságra hozatalával, valamint a szavazóhelyiségekben tapasztalható szervezési hiányosságokkal kapcsolatos. Ezek között említést nyert például a nem megfelelő urnák és pecsétek használata is.