A kormány véglegesen hozott egy fontos döntést: három ukrán vezetőt kitiltottak Magyarország területéről.

A kormány kitiltotta azt a három, a kényszerszorozásokért felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-üzbég gazdasági vegyes bizottság ülését követő közös sajtótájékoztatón kitért Sebestyén József esetére is, akit nemrég kényszersorozás közben toborzók agyonvertek Ukrajánban. Rámutatott, hogy az Európa Tanács jelentésében is megerősítették, hogy az országban a sorozás során előfordul fizikai erőszak és kínzás is.
Emlékeztetett arra, hogy a helyzet súlyosságát jelzi, hogy már magyar áldozat is van, ezért a kormány előző nap javaslatot tett Brüsszelnek három személy szankciós listára való felvételére. Kiemelte, hogy a javasolt személyek között szerepel az ukrán szárazföldi haderő személyügyi főnöke, a Nyugati Műveleti Parancsnokság vezetője, valamint a védelmi minisztérium mozgósításért felelős főosztályvezetője.