Persze, itt egy egyedi változat a "Döntés a feszültségben" témakörében: **Döntés a Feszültség Peremén** Az élet néha egy vékony határvonalon egyensúlyozik, ahol a feszültség és a nyugalom csatája zajlik. Ilyenkor a döntés nem csupán egy egyszerű választ
Mostanában rengeteg virtuális tinta gördült le az Ősz Sámán körüli események kapcsán, különös figyelmet fordítva arra, hogy a választásokból való kizárása nem éppen demokratikus módon történt.
A demokrácia egyik legérdekesebb és legnehezebb dilemmája számomra az, hogy hol a határ, amikor az extrém nézetek és a szélsőséges ideák elfogadhatóságáról van szó. Meddig engedhetjük meg, hogy az őrült gondolatok szabadon terjesszék magukat? A kérdés nyilvánvalóan nem egyszerű, hiszen mindenki másképp ítéli meg a helyzetet. Az én álláspontom viszont világos: nem szabad tétlenül nézni, ahogy ezek a nézetek teret nyernek.
Felmerül a kérdés, hogy vajon tényleg őrültek-e. Nos, az Ősz Sámán esetében azt mondhatom, hogy ő valóban elmebeteg, de nem a klasszikus értelemben, hanem inkább politikai szempontból. Kérdéses, hogy hisz-e abban, hogy a kólásdobozokba beépített chippek léteznek, vagy abban, hogy a víz valójában információt hordoz. Az viszont nyilvánvaló, hogy azokhoz a nézőkhöz beszél, akiknek a fejében már megfogalmazódtak ezek a furcsa elképzelések. Ennek következtében pedig azt a csekély józan észt is elpusztítja, amely a szociális hálók és a vélemények zűrzavara ellenére még megmaradt.
Az utóbbi időknek amúgy is ez a legnagyobb veszélye. Az emberek - számtalan anyagi, szociális, politikai, pszichológiai tényező következtében - bizonytalanságban érzik magukat, és összeesküvés-elméletekben kezdenek hinni, hogy ettől a szörnyű érzéstől megszabaduljanak.
A felvilágosodás szellemisége Európában fokozatosan eltűnni látszik. Ahelyett, hogy szakértők útmutatására támaszkodnánk, sokan úgy vélik, mindent tudnak, és saját véleményüket helyezik előtérbe. Ki ne hallott volna már az oltásokról? De hány orvos van valójában, aki valóban szakértője ennek a területnek? Mégis, a közvélemény tele van véleményekkel: mindenki tudni véli, hogy a járványok miként terjednek, és hogy az oltások micsoda hatással bírnak. A mindenhol felbukkanó chipekről pedig már szinte mesélni sem kell, annyira elterjedt a róluk szóló diskurzus.
Ez a megnyilvánulás első pillantásra talán ártalmatlanul hat. Azonban az Ősz Sámán mélyen gyökerezik az ősromán és dák kultúrák világában, és zenéje révén folyamatosan hirdeti e hagyományok értékeit. Ez önmagában nem feltétlenül problémás, hiszen a nemzeti identitás szeretete sokak számára fontos. Ám a helyzet bonyolultabb: e nemzetszeretet gyakran mentségül szolgál arra, hogy a más kultúrákkal rendelkező embereket alacsonyabb rendűnek tekintsünk, csupán azért, mert másféle étkezési szokásaik vannak, mint például a változatos növényi ételek fogyasztása.
Viccesnek tűnik, de egyáltalán nem az. Az utóbbi napokban látszott, mennyire békés és bukolikus ez a joviális arcú ember, s még aki nem tudhatta, hogy egyik alapembere izomagyú, az is láthatta, hogy hamar átlendül az agresszió követelésébe. Teljesen logikus egyébként: az ájtatos szelídek a legmegátalkodottabbak és a legerőszakosabbak.
Bár az Ősz Sámán nem feltétlenül a Fésűbajuszos formájában mutatkozik meg, ez ne tévesszen meg senkit. A fundamentalizmus egy lehetséges útja az ájtatosságból indul, majd megátalkodottságba torkollik, végül pedig erőszakos megnyilvánulásokhoz vezet. Az, hogy az előbbi felismerte, hogy az utóbbi szociális modellje már nem fenntartható, nem jelenti azt, hogy ne ugyanabból a gyökérből táplálkoznának, mint az elődje.
Elvégre miben különbözik az, hogy az árja faj felsőbbrendű, attól, hogy a kólában chip van? Mindkettő bizonyíthatatlan, és éppen ezért bizonyítottnak tűnik, tehát már nem is kell bizonyítani. És ha nem kell bizonyítani, akkor egyértelmű, tehát követhető, tehát követendő. Már be is van bizonyítva.
Ha Hitler fellépésekor valaki megakadályozza, hogy egyre feljebb haladjon, ma talán nem beszélünk holokausztról. Ez minden agresszív fundamentalistával így van: jobb idejében közbelépni.
