Csernobili atomkatasztrófa: 39 év elteltével is érezhetőek a következményei a történelem egyik legnagyobb nukleáris katasztrófájának.

Harminckilenc évvel ezelőtt, 1986. április 26-án, a volt Szovjetunió területén, Ukrajnában, bekövetkezett az emberi történelem egyik legtragikusabb nukleáris balesete, a csernobili atomerőmű katasztrófája. Az esemény után óriási mennyiségű radioaktív anyag került a légkörbe, amely súlyos következményekkel járt. A kommunista vezetés titkolózása és a tények eltorzítása hozzájárult ahhoz, hogy az áldozatok száma még tovább növekedett. A radioaktív felhő Európa jelentős részeit elborította, és néhány napon belül Magyarországon is észlelni lehetett a radioaktivitást. Azóta számos tragikus következmény történt: megnövekedett daganatos megbetegedések, sugárzástól érintett gombák megjelenése, génmutációval küzdő állatok, valamint a védőszarkofágot fenyegető veszélyek, mint például az idei februárban történt harci drón becsapódása. Ezek az események együttesen formálják a csernobili katasztrófa örökségét az utóbbi évtizedekben.

Pontosan harminckilenc évvel ezelőtt következett be a csernobili atomerőmű-katasztrófa, amelyet a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris szerencsétlenségének tartanak. A végzetes baleset a Szovjetunió területén, Kijevtől 110, Csernobil városától 18 kilométerre, a Pripjaty város melletti Lenin atomerőműben történt. Érdekesség, hogy a későbbiekben még a hivatalos dokumentumokban is kizárólag csernobili erőműnek lehetett hívni a létesítményt, ugyanis az akkori kommunista vezetés igyekezett elkerülni, hogy Lenin nevét összefüggésbe hozzák az atomerőmű katasztrófájával.

A kutatások alapján a 1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor bekövetkezett nukleáris katasztrófát számos ok idézte elő. A reaktorok tervezése és kivitelezése már eleve hibás alapokra épült, de a legnagyobb szerepet a személyzet szakszerűtlensége és felelőtlen hozzáállása játszotta. A csernobili atomerőmű négy RBMK-1000 típusú reaktora külső szigetelés nélkül üzemelt, ami fokozta a baleset kockázatát. Az atomerőmű munkatársai engedély nélküli vészhelyzet-szimulációt végeztek, ami végül tragikus következményekhez vezetett.

A kutatás célja az volt, hogy megvizsgálják, vajon egy teljes áramkimaradás esetén a reaktor turbinagenerátora képes-e elegendő energiát szolgáltatni a póthűtőrendszer számára. A négyes blokk reaktorának működése rendkívül instabil volt, mindössze 20-30 százalékos teljesítménysávban üzemeltették, ráadásul elfeledkeztek a póthűtőrendszer aktiválásáról. Ennek következtében a reaktor kontrollálhatatlanná vált, és néhány másodpercen belül felrobbant, ami nukleáris olvadáshoz vezetett.

A lángok végül hajnalra elnémultak, ám a reaktor mélyén még tíz napon át parázslott a tűz, miközben Európa egén egy hatalmas sugárfelhő kezdett terjedni, sötét árnyékot vetve a kontinensre.

A csernobili atomerőmű szomszédságában tevékenykedő tűzoltók és a személyzet számos tagja súlyos sugárzásnak volt kitéve. A legtöbben mindössze egy órán belül tapasztalták a betegség jeleit, és sajnos néhány héten belül elhunytak. A hírek szerint a katasztrófa utáni első napokban a radioaktivitás olyan mértékben megnövekedett, hogy az egyik elhárító munkás szeme színe barnáról kékre változott.

A magas dózisú sugármérgezés következtében az emberi DNS drámai módon átalakul, ami a szervezet vérsejt-termelésének teljes leállásához vezet. Az érintettek rettenetes fájdalmat és elviselhetetlen szenvedést tapasztalnak, amelyet még a legerősebb érzéstelenítők sem képesek enyhíteni. Az immunrendszer összeomlása mellett a bőr fokozatosan elhalványul, majd végül sötét foltokban elfeketedik, jelezve a súlyos szöveti károsodást.

A sugárzásnak kitett személyek holttestei olyan mértékben radioaktívvá váltak, hogy ólommal bélelt koporsókban kellett őket nyugalomra helyezni. A katasztrófa túlélői pedig kénytelenek voltak szembenézni a sugárzás következtében jelentkező daganatos megbetegedésekkel és számos súlyos egészségügyi kihívással.

A veszélyes törmelékek eltávolítását kezdetben távolból irányított járművekkel próbálták megoldani. A sugárzás olyan erős volt, hogy a járművek belsejében lévő elektronikát is tönkretette, így az egyetlen megoldás a radioaktív anyagok kézi eltávolítása volt.

A baleset körüli titkolózás és a félretájékoztatás tovább súlyosbította a történteket. A sugárzás mértékét még Viktor Brjuhanov, a csernobili atomerőmű akkori igazgatója is megpróbálta elhallgatni.

A katasztrófát követően Viktor Brjuhanov első hivatalos jelentésében azt állította, hogy Pripjaty városában és a környező területeken minden a legnagyobb rendben van, és a sugárzás szintje megfelelő kontroll alatt áll. A szovjet vezetést már a baleset napján tájékoztatták, de a vészhelyzet kihirdetésére mégsem került sor.

Elsőként Svédországban figyeltek fel a délkeleti irányból érkező radioaktív sugárzás szintjének aggasztó növekedésére. Az extrém sugárzás már április 26-án érzékelhető volt, amiért azonnali tájékoztatást kértek a hatóságoktól. Két nappal később a Szovjetunió kénytelen volt nyilvánosságra hozni a történteket, de a hivatalos közlemény inkább a lakosság megnyugtatására fókuszált, semmint a valós helyzet objektív bemutatására. A beszámolókban továbbra is hangsúlyozták, hogy a sugárzás mértéke nem éri el az egészségre ártalmas szintet.

Magyarországon az első komolyabb információk a katasztrófával kapcsolatban csak május elseje után kezdtek el megjelenni. A valós helyzet ismertetése helyett még az ünnepi felvonulásokra is nagy hangsúlyt fektettek.

Európában számos helyen vészhelyzetet hirdettek, Romániában pedig jódtablettákat osztottak. Magyarországon, a Kádár János vezette rendszertől a zöldségek alapos megmosásán kívül nem érkezett más instrukció.

A csernobili katasztrófa után az osztrák hatóságok még a magyar élelmiszerek importját is megtiltották. Németország déli részén, Bajorországban, és az osztrák határon fekvő Mittenwald erdőségében még 2022-ben is találtak olyan vadgombákat, amelyek radioaktív anyaggal voltak beszennyezve.

A sugárfertőzött területekről az evakuálás is csak 36 órás késéssel kezdődött el, amely még több megbetegedést idézett elő. A hatóságok ekkor sem adtak megfelelő tájékoztatást, az embereket pedig arra kérték, hogy ne vigyenek magukkal túl sok holmit, hiszen a kitelepítés csak ideiglenes.

A csernobili atomerőmű 30 kilométeres körzetéből az összes lakost, köztük Pripjaty városának lakóit is evakuálták. Az evakuálás időszaka 1986 és 1990 között 90 ezer embert érintett, majd 1990 és 2000 között újabb 72 ezren hagyták el az érintett területeket – egyes források szerint összesen körülbelül 330 ezer ember került kitelepítésre. Számukra egy új települést alakítottak ki 50 kilométerre északra, Szlavutics néven. A tiltott zónában, amely a mai napig nem alkalmas lakhatásra, körülbelül százan élnek, főként idősebb emberek, akik a kockázatok ellenére úgy döntöttek, hogy visszatérnek egykori otthonaikba.

A szovjet hatalom nem csupán a katasztrófa mértékét próbálta eltitkolni, hanem az atomerőmű tervezési hibáit és hiányosságait is 1986. július 3-án államtitokká nyilvánította. A kommunista vezetők hivatalosan csak 1991 februárjában ismertek el, hogy az RBMK típusú atomreaktor technikai hiányosságai hozzájárultak a tragédia bekövetkezéséhez.

A csernobili katasztrófa nemcsak a környezetre gyakorolt drámai hatásokat, hanem a politikai tájat is mélyen átrajzolta. Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke egy 2006-os beszélgetés során kifejtette, hogy "talán Csernobil volt az a katalizátor, amely végül öt évvel később a Szovjetunió összeomlásához vezetett." A volt főtitkár hangsúlyozta, hogy a baleset részleteit nem szándékosan titkolták el; emlékezete szerint a szovjet vezetés 36 óra elteltével sem tudta pontosan felmérni a helyzetet, és a katasztrófa valódi mértékét is késlekedve ismerték fel.

A csernobili erőmű robbanása után nagy mennyiségű radioaktív anyag került a levegőbe, a sugárfelhő pedig Európa nagy részét beborította. Ukrajna, Belarusz, és Oroszország mellett a baleset legalább kéttucatnyi európai országot érintett. A katasztrófa mintegy 45 ezer négyzetkilométernyi földet fertőződött meg cézium-137 izotóppal.

A radioaktív felhő mozgását teljes egészében az akkori ciklonok és légáramlatok határozták meg. A baleset utáni napokban a legnagyobb sugárdózist az északi, valamint a skandináv országok szenvedték el.

Elsőként április 30-án az északnyugati részeken csapódtak le azok a sugárzó anyagok, amelyek Csernobiltól indulva Skandinávián, Lengyelországon és Csehszlovákián át érkeztek. A Győr-Moson-Sopront és Vas vármegyét ért szennyeződést egy szombathelyi mérőállomás is kimutatta, ahol kiugró sugárzási adatokat dokumentáltak. A radioaktív részecskék Magyarország belső területein már május 1-jén is jelen voltak.

A második jelentősebb sugárzási hullám május 7-én érkezett, a déli irányból, Románián és az egykori Jugoszlávián keresztül haladva. A következő napon lehulló esők hatékonyan lemossák a talajra került szennyeződéseket. Magyarország esetében a sugárzás mértéke a volt Szovjetunión kívüli Európában enyhe-közepesnek számított, és jelentősen elmaradt az Alpokban, illetve Dél-Németországban tapasztalt értékektől.

Az alábbi videóban szemléletesen nyomon követhetjük, miként érkezett meg Magyarország területére a Csernobil irányából származó sugárzó felhő.

A csernobili katasztrófa áldozatainak pontos számát még mindig rejtély övezi. Az ENSZ 2005 szeptemberében kiadott jelentése alapján a robbanás következtében azonnal 56 ember vesztette életét, de a sugárzás hosszú távú hatásai miatt körülbelül négyezren hunyhattak el különböző, az eseménnyel összefüggő betegségek következtében.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által közzétett statisztikák szerint Oroszországban, Belaruszban és Ukrajnában, a nukleáris katasztrófa következtében több mint ötezer olyan fiatal került nyilvántartásba, akik a baleset idején még nem töltötték be a 18. életévüket, és akik pajzsmirigyrákkal diagnosztizáltak a tragédia után. A nemzetközi szakértők egyértelműen hangsúlyozzák, hogy az 1986-os csernobili atomerőmű-balesetet megelőzően e három országban alig tapasztalták a pajzsmirigyrák előfordulását a gyermekek körében, így a megnövekedett megbetegedési arány egyértelműen a nukleáris incidens következményeként értelmezhető.

Az ukrán egészségügyi minisztérium statisztikái alapján legalább 2,4 millió ukrán, köztük 428 ezer gyermek, szenved a katasztrófa következtében kialakuló egészségügyi problémáktól. A sugárzásnak kitett egyének körében drámaian megnövekedett a rákos megbetegedések, vetélések, koraszülések, valamint fejlődési rendellenességek előfordulási aránya.

Mayer Árpád, az Uzsoki Kórház egykori főorvosa határozottan úgy vélekedett, hogy a pajzsmirigyrák megjelenése Magyarországon szoros összefüggésben áll Csernobil tragikus eseményeivel.

A tudomány világában hosszú ideig kérdéses volt, hogy a sugárfertőzés során bekövetkező DNS-károsodás átörökíthető-e a következő generációkra. Egy nemzetközi kutatócsoport, amelyet az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) irányított, most új fénysugarat vetett erre a kérdésre. Eredményeiket a Science című tudományos folyóiratban publikálták, bemutatva egy sorozat vizsgálatot, amelyet 130 olyan gyermek körében végeztek, akik 1987 és 2002 között látták meg a napvilágot, és akiknek szülei az atombalesetet követő takarítási munkálatokban részt vettek. A kutatás során arra a következtetésre jutottak, hogy a sugárzás által okozott DNS-károsodás nem öröklődik, így a jövő generációi mentesek a felmenőik által elszenvedett sugárzás hatásaitól.

A baleset a természetet is súlyosan érintette, tíz négyzetkilométernyi fenyőerdő halt ki, számos madárfaj, rágcsáló és rovar tűnt el. Az állatok azonban a vártnál sokkal jobban alkalmazkodtak a csernobili atomkatasztrófa sugárterheléséhez. Az elhagyott területen medvék, bölények, farkasok, hiúzok, vadlovak, különböző madárfajok, és legalább 800 kóbor eb is él. Egy kutatócsoport 302 sugárzásnak kitett kutyát vizsgált, majd a 2017 és 2019 között begyűjtött vérmintákból megállapították, hogy az állatok genetikája a sugárzás hatására megváltozott.

A szakértők állítása szerint a radioaktivitás hatása nem csillapodik, és továbbra is komoly következményekkel jár. A helyi állatpopulációk, például, jelentősen csökkentették utódaik számát, és korábban hagyják el az életet. Kizárólag azok a fajok tűntek el, melyek főként a mezőgazdasági területekről vagy az emberi hulladékból táplálkoztak, mint például a gólyák, verebek és galambok.

A csernobili atomreaktor környékén egy különleges, mutálódott gombafajt fedeztek fel, amely képes a nukleáris sugárzást energiaforrásként használni. Ez a különös élőlény lenyűgöző módon alkalmazkodott a zord környezetéhez, és a New Scientist jelentése szerint a felfedezése új lehetőségeket nyithat meg az űrutazás terén, különösen a Mars-missziók során. Az ilyen innovatív alkalmazások segíthetnek a jövőbeli űrkutatásban, új utakat mutatva az élet fenntartásához idegen világokon.

A tiltott területet évtizedek óta a katonaság felügyeli, így a belépés szigorúan ellenőrzött. Az ukrajnai háború kitörése előtt azonban a csernobili zóna népszerű célponttá vált az extrém turizmus kedvelői körében. Pripjaty, a híres szellemváros, sokáig vonzotta azokat, akik illegálisan akarták felfedezni a múlt kísérteties nyomait. A zóna ellenőrzése során gyakran leleplezték azokat a tolvajokat, akik a sugárzó fémek és fák csempészésével próbáltak hasznot húzni a területből. Emellett nem ritka, hogy a korábbi lakók személyes tárgyait is kifosztják, amelyek aztán a feketepiacokon bukkannak fel, újraírva a történetüket.

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke 2019 júliusában egy jelentős rendeletet adott ki, amelyben arra kérte az illetékes hatóságokat, hogy dolgozzanak ki egy átfogó stratégiát a csernobili zóna turizmusának fellendítésére. Ezt követően néhány hónapon belül új turisztikai útvonalakat alakítottak ki, bővítették az idegenvezetők számát, és kétnyelvű információs táblákat helyeztek ki a látogatók tájékoztatására. Az év során a látogatók körében a külföldiek aránya jelentősen megnőtt, körülbelül 80 százalékra. A legtöbb turista, összesen 15 738 fő, Nagy-Britanniából érkezett, de a lengyel, német, amerikai és cseh látogatók is szép számmal felfedezték a csernobili területet.

A katasztrófa után az erőmű épségben maradt három blokkját lezárták, majd a Szovjetunió hasonló típusú reaktorait is leállították. Az első és a második blokkot 1986 decemberében újraindították, a felrobbant negyedik fölé pedig vasbeton-szarkofágot építettek.

Kijev, a nemzetközi közösség fokozódó nyomásának következtében, végül 1995-ben hozta meg a döntést a csernobili erőmű végleges leállításáról az Európai Unióval. Az utolsó reaktor leállítása 2000. december 15-én történt meg. Az új védőburok megépítéséhez negyven ország támogatta a projektet, amelynek költségei elérték a kétmilliárd eurót, és a tervezett élettartama száz évre lett kalkulálva.

A nukleáris fenyegetések mértéke az ukrajnai konfliktus kirobbanásával drámaian megnőtt. 2022. február 24-én hajnalban az orosz hadsereg csapatai bevonultak a csernobili atomerőmű körüli területre, ezzel újra felerősítve a régi sebeket. Az erőmű dolgozóit túszul ejtették, ám az orosz erők irányítása alatt ők továbbra is végezték munkájukat az atomerőmű területén.

A nukleáris hulladéktározó hűtőrendszereinek áramellátásának megszakadása akár egy újabb nukleáris katasztrófát is okozhatott volna. A szakemberek összesen öt héten át tartották megszállva a létesítményt, majd március 28-án elhagyták a területet. A helyzet kritikus mivolta miatt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) állandó megfigyelőket küldött a csernobili atomerőműhöz, hogy figyelemmel kísérjék a fejleményeket.

2025. február 14-én egy harci drón becsapódása súlyos károkat okozott a csernobili védőszarkofágban. Az építmény tetején keletkezett lángokat sikerült elfojtani, azonban a jelentések szerint mind a külső, mind a belső burkolat súlyosan megsérült. A történtek kapcsán az orosz és az ukrán felek egymást vádolták, tovább fokozva a feszültséget a már amúgy is instabil helyzetben.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közleménye szerint az általuk mért gamma-sugárzás továbbra is a normális tartományban maradt, de a helyzetet folyamatos figyelemmel kísérik. A szakemberek hőkamerás megfigyeléseket végeznek, szükség esetén pedig újabb beavatkozásokat hajtanak végre.

A szarkofágon végbement becsapódás után Eric Schmieman aggodalmát fejezte ki. A nyugalmazott amerikai építőmérnök, aki 15 éven át volt a csernobili védőpajzs műszaki tanácsadója, úgy nyilatkozott, hogy a szarkofág tervezésekor figyelembe vették a szélsőséges időjárási viszonyokat, a földrengéseket és a tornádókat, ám a háborús események hatásait nem kalkulálták bele - számolt be róla a The New York Times.

A szerkezet acélhéján a tűzoltók is lyukakat ütöttek, hogy az építmény belsejébe vizet permetezhessenek. A nemzetközi szakértők szerint további probléma, hogy szarkofágot úgy tervezték, hogy a korrózió megelőzése érdekében száraz maradjon.

A szerkezet lyukának lezárása sürgető feladat, amely "kiterjedt javítási erőfeszítéseket" igényelne, mindeközben a hűtés során használt víz által okozott páratartalom csökkentésére is szükség van. Artem Siryi, a létesítmény biztonsági vezetője megjegyezte, hogy "a teljes helyreállítás szinte lehetetlen". A zárt térben a dolgozók magas szintű sugárzásnak lennének kitéve, ami komoly kockázatot jelent. Ezen kívül a szerkezet elmozdítása és stabilizálása is komoly kihívásokkal jár. Jelenleg abban reménykednek, hogy a kisméretű drónok képesek lesznek felmérni a szarkofág belsejében keletkezett károkat, és részt vehetnek a javítási munkálatokban is.

A csernobili robbanás az atomenergia történetének legtragikusabb eseményei közé tartozik, és mélyen rávilágított arra, hogy a nukleáris energia, még ha békés szándékkal is alkalmazzuk, hatalmas és kiszámíthatatlan veszélyeket rejthet magában, ha nem fordítunk elegendő figyelmet a biztonságra és a felelősségteljes kezelésre.