Bucsa, három év elteltével: Oroszország számára a "béke" fogalma azt jelenti, hogy az ukránok életben maradása már nem kérdés.

Pontosan három évvel ezelőtt, 2022 márciusának elején műholdfelvételek mutatták a civilek első tömegsírját a kijevi régió egyik városában, Bucsában, a Szent András-templom területén. Ott, ahol most az orosz csapatok által a megszállás során megölt civilek emlékfala áll.

A Szent András-templom lelkipásztora, Andrij Halavin atya, továbbra is Bucsában tartózkodik, három évvel azután, hogy Oroszország elindította brutális invázióját Ukrajna ellen.

A bucsai emlékfalra mutatva Andrij atya kifejtette, hogy a jövőben egy tartós emlékmű fogja átvenni a helyét.

Az Euronewsnak adott interjújában hangsúlyozta, hogy a fal, amelyet fémtáblák borítanak, és amely minden egyes áldozatot megörökít, akit az orosz csapatok megöltek a városban, olyan térként kellene működjön, ahol a családok – szülők és gyermekeik – együtt emlékezhetnek. Ezenkívül szeretné, ha ez a hely az erő és a kitartás szimbólumává válna.

"Hazánk felszabadítása Bucsa felszabadításával kezdődött" - magyarázza Andrij atya.

Fájdalmas emlékek a 2022-es évből Az idő múlásával a fájdalmas emlékek szinte megkérdőjelezhetetlenné válnak. 2022 olyan eseményeket hozott, amelyek mély nyomot hagytak a szívünkben. Ezek az emlékek nemcsak sebeket hordoznak, hanem tanulságokat is, amelyek formálták a jövőnket. A veszteségek, a csalódások és a nehéz pillanatok mind részei voltak ennek az évnek. Olyan szituációk, amelyek próbára tettek minket, és megmutatták, mennyire fontos a kitartás és a remény. Mégis, ezek az emlékek nemcsak fájdalmat okoznak, hanem erőt is adnak ahhoz, hogy előre lépjünk, és újraépítsük magunkat. 2022 tanulságai arra ösztönöznek, hogy ne feledjük el a boldog pillanatokat sem, hiszen ezek adják az életünk színét. A nehézségeket átélve válunk erősebbé, és tanulunk meg értékelni a jó dolgokat, amikor végre megérkeznek. A fájdalmas emlékek tehát nem csupán árnyékok, hanem a fejlődésünk részei is.

Andrij atya tökéletesen tisztában van Bucsa minden zugával, s valószínűleg az itt élő emberek többségének nevét is ismeri. Amikor az emlékhelyet mutatja be, ujjával a templommal szemben álló házra mutat. Az ott lakó család egyszer már megmenekült az orosz invázió elől, amikor a Donbászt elfoglalták az orosz erők. Ám a Kreml és annak háborús gépezete végül Bucsa falai közé is eljutott, továbbra is keresve őket.

Március 5-én, alig néhány nappal a megszállás kezdete után, a család elhatározta, hogy megpróbál megszökni. "Az orosz hadsereg tüzet nyitott rájuk, az egész családra, csupán úgy, Bucsa utcáin" - idézi fel a szörnyű eseményeket Andrij atya.

Csak az apa maradt életben, akinek a lábát elvitte a sors. Két gyermekének, a kilenc és négy éves kicsiknek, valamint az édesanyjuknak a neve örökre megmaradt, vésve a templom melletti emlékmű márványába, amely a házukkal szemben áll. A férfi továbbra is Bucsában él, hordozva a múlt fájdalmát.

"Vannak térfigyelő kameráink a Bucsából való kijáratnál, a Hosztomel és Irpin felé vezető körforgalomnál. A háború második napján az oroszok minden mozgó autóra tüzet nyitottak, és sokan ott haltak meg" - mondja az atya.

Sok civil életét vesztette, miközben Bucsában a megszállás idején tartózkodtak. "Amikor az orosz katonák betörtek az emberek otthonaiba, tüzet nyitottak mindenkire, aki a falak között tartózkodott" - meséli Andrij atya.

A lakosoknak nem volt más választásuk, mint elhagyni a várost, és megpróbáltak élelmet, vizet és gyógyszert találni. Az orosz katonák azt mondták a helyieknek, tegyenek fehér szalagot a karjukra, és akkor biztonságban lesznek.

"Az apa és fia a városházára indultak gyógyszerért, de tragédia várta őket. Mindketten golyót kaptak, de a tizenhárom éves fiú csodával határos módon túlélte: a lövedék a mellényének kapucniján csúszott át. A fiú a földön maradt, apja holttestének árnyékában, és halottnak tettette magát, amíg a helyzet nem vált biztonságosabbá a hazafutáshoz" - emlékezett vissza a pap.

Bucsa, három év elteltével

A bucsai Vokzal'na utca, ahol az ukrán hadsereg megsemmisítette az orosz páncélozott járművek sorát, és amely a világot megrázó fotóról vált ismertté, ma már teljesen megváltozott.

A csata emléke eltűnt, mintha sosem létezett volna, és a lerombolt házaknak csupán a nyoma látszik. Az utcák, a kávézók és boltok újjászülettek, a közösség pedig visszatalált otthonába. Az orosz brutalitás nyomai csupán néhány lakóház falán tükröződnek vissza, ahol a repeszek által kilyuggatott homlokzatok mesélnek a múlt fájdalmáról – hasonlóan a Szent András-templomhoz, amely szintén viseli a háború súlyát. Ám a lelkekben hordozott érzelmi sebek továbbra is nyitottak maradtak, gyógyulásra várva.

Az emlékfalon 509 név található, mind a bucsai megszállás során életüket vesztett civilé. Andrij atya hangsúlyozza: „509 ártatlan ember veszett itt oda, nem a harcok miatt, hanem a megszállás sötét időszakában. És ez még nem minden; a nemi erőszakokról, a rablásokról és a gyermekek elhurcolásáról még nem is beszéltünk.”

Tárgyalások Oroszországgal: Bucsából szemlélve Bucsa, ez a kisváros, amely a közelmúlt eseményei miatt a világ figyelmének középpontjába került, különös perspektívát nyújt az orosz-ukrán tárgyalásokra. A helyszín, ahol a háború szele fújt, most egy olyan tér, ahol az emberek a béke reményével tekintenek az elkövetkező egyeztetésekre. A város utcáin sétálva érezni lehet a feszültséget, amely a politikai döntések mögött húzódik. Míg a tárgyalások folynak, Bucsa lakói a mindennapi életüket próbálják helyreállítani, miközben a nemzetközi közösség figyelme a diplomáciai erőfeszítésekre irányul. Az emberek elvárják, hogy a vezetők képesek legyenek valós megoldásokat találni, és hogy a múlt sebei ne maradjanak nyitva. A helyi kávézókban, ahol a beszélgetések gyakran politikai témák körül forognak, a lakosok reménykednek abban, hogy a tárgyalások eredményei pozitív irányba terelhetik a jövőt. A béke iránti vágyuk nem csupán a szavak szintjén jelenik meg, hanem a közösségi összefogásban és a helyreállítási törekvésekben is, amelyek a háború által megrázott életet próbálják újraépíteni. Bucsából nézve a diplomácia nem csupán egy távoli, hivatalos esemény, hanem a remény és a megújulás szimbóluma. Az emberek figyelme arra irányul, hogy a tárgyalások során a hangjukat is meghallják, és hogy a jövő építése közben ne feledkezzenek meg a múlt tanulságairól sem.

Donald Trump amerikai elnök Ukrajnával kapcsolatos megnyilatkozásai közül egy különösen figyelemre méltó volt, mely komoly visszhangot váltott ki az ukrán közvéleményben. Amikor Trump kijelentette, hogy Ukrajnának nem kellett volna elkezdenie a háborút, ezzel nemcsak a konfliktus komplexitását bagatellizálta, hanem olyan határt is átlépett, amely érzékenyen érintette az ukránokat.

Andrij atya véleménye szerint az oroszok számára a tárgyalások nem a béke megteremtésének eszközei, hanem inkább "egy lehetőség, hogy olyan célokat érjenek el, amelyeket fegyverekkel nem tudnak megszerezni".

Ez egy igazságérzet kérdése. Ami igazán aggasztó, az az, hogy amikor a "tárgyalások" szót említik, senki sem hozza szóba az elkövetett bűncselekményeket. A felelősségvállalásról pedig egyáltalán nem esik szó.

Andrij atya véleménye szerint az európai emberek jelenlegi helyzete úgy fest, hogy kezdenek ráébredni bizonyos igazságokra, ám még nem állnak készen arra, hogy lemondjanak a múltjukról, vagy elfogadják a valóságot a maga teljességében.

"Ha a helyzet továbbra is ilyen irányban halad, fennáll a kockázata, hogy az embereknek oroszul kell megtanulniuk. Hiszen ha Ukrajna vereséget szenved, Lengyelország és a balti országok lehetnek a következő célpontok" - fogalmazott.

Úgy véli, az Oroszországgal folytatott bármilyen tárgyalásnál a döntő kérdés az, hogy mit jelent a "béke", ami Ukrajnában és Oroszországban nagyon eltérő fogalom. Még ha a megállapodás feltételei jók is, a kérdés az, hogy ez vajon arra készteti-e Vlagyimir Putyint és erőit, hogy abbahagyják a lövöldözést?

"Az ukránok számára a béke fogalma akkor válik érthetővé, amikor nem kell rettegniük, amikor megvalósul az igazságosság, és amikor a bűnösök végre felelősségre vonásra kerülnek tetteik miatt - ez a béke valódi jelentése" - fogalmazott Andrij atya.

Putyin nézőpontjából tekintve, úgy vélem, a 'béke' valami olyan állapot, ahol a fegyverek hallgatnak, de nem a megértés vagy a megbékélés miatt, hanem mert a mi oldalunkon már senki sem maradt életben. Csak üres területek tanúskodnak a korábbi harcokról és a múlt árnyairól.