A legfőbb probléma az, hogy ezek a kijelentések hiányolják a részvétet és a megértés szándékát - Krasznahorkai László svéd interjúja kapcsán - Mandiner.

A szellem embere nem engedheti meg magának, hogy olcsó klisékkel dobálózzon, és nem szabad, hogy szavait az arroganciával átszőtt elitista árnyék fesse meg.

Előre unom, de akkor a kedves Olvasó vegye úgy, hogy abban, amit most írni fogok, az unalom is benne van. Szoktuk mondogatni egymásnak egy kedves barátommal, hogy az ember végső soron a hajónaplónak írja, amit ír, és nem azért, mintha azt várná, hogy legyen bármiféle hatása. Hogy mi is az a hatás és hogyan működik, arról persze külön lehetne merengeni, itt elég az, hogy ebben az írásdömpingben (zenedömpingben, képdömpingben)

Zakatol a masina, okádja kifelé a töméntelen szöveget (zenét, képet), semmi jelentősége nincs semminek.

Ebben a nagy semmi-zakatolásban éri el az embert ez-az, most éppen egy Krasznahorkai Lászlóval készült friss interjú, ami a svéd Svenska Dagbladet című lapban jelent meg. Az interjú apropója az volt, hogy Krasznahorkai Herscht 07769 című regénye elnyerte a Kulturhuset Nemzetközi Irodalmi Díjat. A regényt nem olvastam, így aztán nem is arról akarnék értekezni, hogy jó-e vagy sem. A szerző korábbi műveit viszont olvastam. A 2013-ban megjelent Megy a világ című elbeszéléskötetig szinte mindent, azóta inkább csak szórványosan. Ennek a szórványosságnak nyilván oka van, de ezekbe az okokba most nem mennék bele, noha nyilván nem függetlenek például attól, ami ebben az igencsak kattintósra sikeredett interjúban is elhangzik. Nem az ilyenkor szokásos udvariassági köröket óhajtanám letudni, amikor azt írom, hogy Krasznahorkai néhány könyve (leginkább a Sátántangó, Az ellenállás melankóliája, a Háború és háború és az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó)

Ez nem akármilyen teljesítmény. Hogy mitől válik nemzetközi hírűvé egy irodalmi mű, mitől viszi át az ingerküszöböt, az megint egy külön merengést érdemelne. Krasznahorkai esetében egyszerű az ügy: nagyon jók ezek a regényei. Persze vannak még nagyon jó magyar regények, amelyeket a kutya se ismer külföldön, de ezen most nem érdemes siránkozni, számos oka lehet ennek. Elég amúgy, ha mi ismerjük ezeket. Ha már mi sem olvassuk őket, az már tényleg baj. Zárójel: nem nagyon olvassuk, ahogy látom. Tehát baj van. Zárójel bezárva.