A katasztrófa most már a hírek színpadán táncol, ahol a valóság minden hollywoodi fantáziát túlszárnyal.
Mindig is vonzottak a katasztrófafilmek, különösen azok, amelyekben a laboratóriumból kiszabadult vírusok terjedése felforgatja a világot. A feszültséggel teli jelenetek, ahol a járvány végigsöpör a bolygón, és az emberek kétségbeesetten próbálnak túlélni, lenyűgöztek. De a történetekben mindig megjelentek a bátor tudósok is, akik elhatározták, hogy megállítják a katasztrófát, és harcba szállnak az emberiség megmentéséért. Az ő kitartásuk és leleményességük adta a reményt, hogy a világ még nem írta alá a végső ítéletet.
A filmvásznon bármi megtörténhetett: szemtanúja lehettem hatalmas vulkánkitöréseknek és apokaliptikus nukleáris katasztrófáknak is. Az ilyen mozik mindig lenyűgöztek, ahogy a feszültség és a dráma egyesült a látványos effektekkel.
A "The end" előtti percek voltak a legjobbak
Hol ámulva, hol pattogatott kukoricát majszolva izgultam végig, hogy az egész világot megrengető földrengés, ami kontinenseket mozdított el helyükről, hagy-e annyi épített területet, hogy egy maroknyi ember nekivágjon a civilizáció újjáépítésének. Azt a filmet is többször újranéztem, amelyben hirtelen drámaian megváltozott Amerika időjárása, és mindenki majdnem megfagyott, de a bátor apa végigcsúszkálta azt a hatalmas országot, hogy megmentse fiát. Ezekben a filmekben a "The end" felirat előtti pillanatok voltak a legizgalmasabbak, amikor végül minden jól alakult a romok között.
A katasztrófa lépett a mozivászon széléről, és egyenesen a valóságba sodródott.
Be kell vallanom, hogy a katasztrófafilmek iránti vonzalmam egy időben határtalan volt. Ezek a filmek izgalmas világokat teremtettek, ahol a hősök harcoltak a legrosszabb forgatókönyvekkel. De aztán, amikor a valóság túlszárnyalta a legmerészebb elképzeléseket, a varázsuk egy csapásra eltűnt. A covid-járvány beköszöntével a filmek, amelyek a világjárványokkal foglalkoztak, inkább taszítottak, mint vonzottak. Az életünk önmagában is elég katasztrofális lett, nem kellett ehhez egy mozivászon. A közelmúlt természetes csapásai, mint a hatalmas földrengések, csak tovább mélyítették ezt az érzést. Gondoljunk csak a csongrádiakra, akiknek a lába alatt napról napra remeg a föld. Még ha ezek a rengések nem is számítanak jelentősnek, az emberi psziché mindig ott motoszkál: "Mi van, ha..." A valóság már nem csupán szórakozás, hanem egy folyamatosan fenyegető kérdés, amely megnehezíti a szórakozást. A katasztrófafilmek helyett talán jobban teszem, ha a valósággal próbálok megbirkózni, és megtalálni a szépséget a mindennapokban.
Zöldellő kertek és békés vizek ölelésében.
Hagyja a katasztrófafilmeket a francba! Mostantól csak olyan alkotások érdekelnek, ahol boldog macskák, sugárzó egészséggel megáldott emberek, buja zöld kertek és békés vizek szerepelnek. Olyan filmekre vágyom, ahol háború és politika egyáltalán nem bukkanna fel. Tudna valaki ajánlani hasonló filmcímeket? Vagy talán ez a filmipar számára túl unalmas lenne?
